x

Túldicsért bloggerfagyik, ragacsos csokik

GasztroNomád kalandozásai, körberágjuk az országot.

Címlap » GasztoNomád kulináris beszámolói

Túldicsért bloggerfagyik, ragacsos csokik

Maradt még a nyárból néhány hét, igazi kánikula is lesz még, érdemes még fagylaltokat kóstolgatni. Az egyik cukrászdás különben is azt mondta, hogy tavaly az ő teraszán egészen decemberig üldögéltek a fagyizók és forró csokizók.

A fagyiteszt krónikájához az is hozzátartozik, hogy torokfájós vagyok, ezért vagy tíz éve nem ettem fagyit. A teszt délutánján nyolc gombócot voltam kénytelen bevételezni, különben karácsonyig sem végzek. Gondoltam, elnyalom, amit muszáj, aztán lefekszem a fűbe, és kimúlok csendesen.

Ezen ne múljon. A váci Desszert Szalonban az óvatosan előirányzott két gombóc helyett vakmerően rögtön hármat kértem, pedig egy gombóc fagyi ára itt 220 Ft, és az alaptölcsér az a régről ismert, vérszegény ostya, amiért gyerekkoromban sem ugráltam. Mindenhol ettem egy gombóc csokit meg egy gombóc gyümölcsfagyit és volt, ahol még valami krémeset is kipróbáltam. Itt a csoki mellé két szorbészerű, gyümölcskoktél-fagyit kértem, mert szép pasztellszínük volt. Az idétlen nevű Pump-it-up gombócában banán, cseresznye és áfonya vegyült el, a Melon Surprise-ban a dinnye mellé barack és kivi adta a fanyarkás, árnyalt édességet. A csoki tényleg csokiból volt, és azt sem viccből írták ki, hogy ez itt egy vidéki desszert bisztró: clafoutis-k, créme bruleé-k, tart-ok, macaronok sorakoztak az üvegpultban – nem éppen hétköznapi kivitelben. A somlói galuskát pedig Csík-Somlóinak hívják, és tényleg egy habos csík.

Pestről, a Centrál Kávéházból híre jött, hogy gasztrobloggerek receptjei alapján készült fagyikat árulnak, gombóconként 150 Ft-ért. Ott ettem a második fagyit: kértem csokit meg sajttorta-fagyit, ezekhez a gombócokhoz szép barnára sült tölcsért kaptam alanyi jogon. A csokit nem gasztrobloggerek valamelyike, a Centrál cukrásza készítette, de mindegy, én az ilyen nugátszerű, túl édes, elfinomodott ízt nem kedvelem, a sajttorta leszámítva a ribizliszemeket átlagos, nem túl izgalmas krémfagyi volt. Csalódás. Miért is nem kóstoltam meg a gyömbéres körtét, amit pedig cikkben is ajánlott valaki?

A magyar fagylaltkészítők helyzete hasonló, mint néhány évtizede az olaszoké volt: talpon kell maradni a bolti jégkrémáradattal szemben. Olyasmit kell kínálni, ami több, finomabb, egészségesebb, mint a fél éven át is tárolható jégkrémek. Az olasz fagyisok szövetségbe tömörültek annak idején, és szabályzatban foglalták össze, mitől fagyi a fagyi, és főleg mitől kézműves termék, tehát mitől jobb, egészségesebb és egyedibb, mint a jégkrém. A fagyisok nálunk is küzdenek, ki főzött fagyival, ki olaszos vagy franciás jeges finomságokkal, ki a cukrász nagypapa receptjeivel vagy a saját ötleteivel.

Balatonlellén azt mondták a helyiek, menjek a Márton cukrászdába, ott a terasz is kellemes. Egy forró délelőttöt követően lógott az eső lába, és mint egy brazil szambamenet, úgy hullámoztunk ki, menekülőben a strandról felfújt szörnyeket, gumicsónakokat himbálva. A fagyis pulttól az utcára lógott a sor. Belga csokit, málnafagyit és egy gombócot kértem a vaníliás-csokis, mogyoróval megszórt specialitásból, amit a neve alapján a mókusoknak szántak. 200 Ft volt egy gombóc. Leettem, elropogtattam róla a mogyorót, utána már nem volt túl izgalmas, egy túlcukrozott krémfagyi maradt alatta, az egyébként finom málna fagyi ízét kicsit zárójelbe is tette, a belga csokira viszont nem volt semmi panaszom. Krémes fagyi volt, nem ragadt tőle össze a szám, mint az adalékanyagokkal dúsítottakétól. Mégis azt kérdeztem, hova lettek azok a régi vidéki jeges finomságok, azok a szép telt tojásos ízek, az illatos vaníliák, amikor ma már mindenki tojáslét használ dobozból. A másik krémfagyirontó körülmény, hogy nem minden cukrász jut folyamatosan házi tejhez, házi tejszínhez, marad helyette az UHT-s „öröktejszín”, meg a nagyüzemi tej, hogy csúnyábbat az alapanyag minőségről most ne írjak.

A Levendula fagyizót a Rákóczi úton sokan dicsérték, itt 250 Ft egy falapáttal a tölcsérre fölharcolt adag. Bánom, hogy nem valami vizes-kásás-gyümölcsös fagyit kértem, miért a krémes chiantit választottam, ha egyszer nem szeretem a krémes fagyikat. A chianti íze tetszett, az unalmas tejes krém nem annyira. A levendulás csokival is így voltam. Az íz harmónia kedvemre volt, a furcsán ragacsos-híg, keserű Danone-pudinghoz hasonló állag nem.
A Szent István téren a GelArtot kerülgettem egy darabig, annyi sok gyanús olasz fagyit ettem már életemben, nem értettem igazán, miért kell idejönni. De nagyon gusztusos volt a virág alakúra lapátolt, két és háromgombócos fagyiköltemény, így a sorsomat sem kerülhettem el. Kértem bodzás-epret, csokit, és a fagyis lányra bíztam a harmadik komponenst: ő rózsaszín őszibarackot javasolt. Szép, rózsaformájú fagyim lett, ízlett is. Ezek a mai vizes-gyümis fagyik már alig csomósak, és főleg, ha friss a gyümölcs, nagyon jól tud esni. (Kis fagyi-kétféle: 200 Ft, nagy fagyi-háromféle 500 Ft.)

A krémes fagyiknak végül Nagymaroson bocsájtottam meg, amikor megkóstoltam az FG Csokiműhely fagyizójának fügefagyiját. Lassan lecsengő fügeíze volt, így nem a krémfagyisságra kellett figyelnem, hanem a hosszan tartó ízre. A csoki is jó volt, csak hiányoltam azt a másik ötfélét, amiket előző évben már megcsodáltam. Aztán még meséltek kicsit a tejes búzasör-fagyijukról, ami málnafagyival pont jó. Ezt egy vendégtől tanulták és bevált, pedig sörfagyit sem nagyon akartak eredetileg. A citromfüves bodzabogyó fagyijuk is finom.