x

Puszta szafari és páros debreceni

Hírek , beszámolók, úti cél ajánlók

Puszta szafari és páros debreceni

Feltöltve: 2015-06-08

Debrecen, az ország második legnagyobb városa most megmutatja, milyen az, ha csúcsra járatjuk, amink van. A páros debreceni, legyen páros debreceni, a nagytemplom pedig legyen olyan, hogy a tetejéről panorámajárdán lehessen gyönyörködni a belvárosban, és ha van egy Munkácsy-trilógia valahol a világban, akkor az kerüljön a Déri Múzeumba. Ha pedig van egy Nagyerdő, akkor abban legyen Ködszínház, tudományos központ, víztorony mászófallal és még számtalan csoda dolog.

Debreceni tanulmányutunk a cut& coffe teraszán indul, méghozzá kávécsodákkal és Debrecen mézeskalács ízesítésű csokijával. Az idő hűvös, az ég borult, a virágpiac azért még tömve van virgonc fűszernövény palántákkal és gyönyörű rózsákkal, szegfűkkel. A nevezetes líciumfa, vagyis a hit bokra továbbra is jól bírja, ágas-bogas, lila virágaival illatozik éppen.

A 30 kilméteres ebéd

Az Ikonba megyünk, ezt nevet már a tévéből is hallhattuk, mert Pataky Péter, Mautner Zsófia főzőpartnere a séf itt, s nemrég a vidék legjobb éttermének is megválasztották.

30 kilométeres, ötfogásos menüjüket esszük ebédre. A fogások alapanyagai harminc kilométeres körzetből kerülnek az asztalunkra. Pataky Péter most nincs itt, a tévében főz éppen, de azért így sem maradunk éhen, sőt szomjan sem. A Debrecenről elnevezett habzóbort kapjuk üdvözlőital gyanánt. Tanyasi pástétom, marinált hagyma, pirítós. Ez az első fogás.

Savanyú tojásleves jön utána szép, csigafülű csészében, hiszen napjaink egyik izgalmas éttermi attrakciója, hogy hogyan készíti el a séf azokat a jellegzetes otthoni ételeket, amelyeket otthon csak gyorsan összedobunk. Bennem nem is tudatosult eddig, hogy a köménymagos leves és a savanyútojás leves az két külön étel, így aztán nagyon meglepődtem a cukros-ecetes ízesítésen. Pataky Péter nagymamája ezt így készíti. Az én nagymamám is készített karamellizált, cukros, cukros-ecetes ételeket. Sajnos, én ezeket értelmezni sem tudtam, megenni pedig egyáltalán nem, de szerencsére kiderült, hogy más változatuk is létezik e földtekén. A libazúza snidlinges nokedlivel a ‘semmi cicó, zúzapörkölt és kész’ kategóriát fedte le, nagyon is helyesen. Több körülöttem ülő ugyanis életében most először evett zúzát, egyáltalán belsőséget. Szerencsére jó élmény lett számukra.

Az Ikon szezonális brassóijában két régebbi étel találkozik: a szalonnás zöldborsó és a brassóinak nevezett sült hús hagymával, krumplival.

A csatos üveges, roppanós csalamádéval együtt csodásan átgondolt és kiforrott fogást kaptunk. Öröm volt minden falat. Darwin bácsi mákos gubája egy kerek üvegpohár alján gubbasztott egészen megevéséig. Az asztalnál nem mindenki vette a lapot a sós kiflivel kapcsolatban, de én tulajdonképpen kedvelem, ha az, ami édes, még sós is. Meg még tudom, hogy manapság divatos is.

Abszolút Debrecen

Az Ikon délután sem hagyott minket magunkra. A Loki világszínvonalú stadionja előtt Pataky Péterék debrecenijét kóstolhattuk házi tormával, házi mustárral egy, az idei street foodra készülő bódéból, és mondták a fiúk, hogy pulykaburger is lesz.

Kell is, hogy legyen, hiszen, a nótában is úgy van: Debrecenbe kéne menni, pulykakakast kéne venni…

De előbb még a Déri Múzeumba megyünk Munkácsy-trilógiát nézni, majd a nagytemplomba, amelyet gyönyörűen felújítottak. Ki lifttel, ki lépcsőn vág neki a templom tetejére vezető útnak. Fönt, a panorámajárdáról olyan képeket készítünk a városról, amilyeneket mindig szerettünk volna. A nagytemplom előtt egy ősrégi villamost várunk, egyetlen kocsit. Az a neve: Sínház. Rajta az idén százötven esztendős Csokonai Színház művészei, produkciójuk könnyed, mókás, és éppen kitart a Nagyerdőig, ahol a Stadionban Széles Diána alpolgármester asszony fogad minket, és kezdjük érteni, hogy amit tapasztalunk, az nem véletlen. A debreceniek ugyanis nagyon komolyan gondolják, hogy világváros, turista- és sportparadicsom lesznek. Bővítik a reptéri járatokat, mindent csúcsra járatnak, ami miatt bárki Debrecenbe jöhet, vagy valamiről megjegyezheti a város nevét. A páros debreceni, amelyből nem is olyan könnyű igazán finomat venni, saját gyárat kap. A város hőlégballon EB-nek, Női Kosárlabda EB-nek és U18-as kosárlabda-bajnokságnak is otthont ad. Turisztikai kampány is indul Abszolút Debrecen címmel. Az akció időtartama alatt (június 22 – július 23.) kedvezményes szálláshely ajánlatokkal várnak kicsiket-nagyokat. Majd megint kapunk Debrecen-csokit. Ezúttal bonbonokat. A zöldteás fehér csoki a kedvencem!

Mi főzzük a vacsorát

Az Aquaticum Termál és Wellness Hotelben elfoglaljuk a szobáinkat, aztán irány a Séf Akadémia, ahol hortobágyi palacsintát készítünk.

Ezt az ételt az 1958-as világkiállításra kreálták, de azóta is a magyar étlapokon maradt, sőt sokan otthon is készítik. A Csapó utcát a gubacsapókról nevezték el így. Ebben az utcában működik a Roncsbár, amelynek a Tankcsapda a tulajdonosa. De most nem voltak itt, az ország másik végében turnéztak éppen.

Délelőtt az Agóra Tudományos Élményközpontban várnak minket. Ha annak idején úgy tanították volna nekünk a fizikát, a kémiát és a biológiát, ahogyan itt találkozunk vele, semmi garancia nem lett volna arra, hogy humán pályára megyek. Ha át akarjuk élni, mennyire csodálatos világ vesz körül minket, ha ámulni és játszani szeretnénk, mint a gyerekek, itt a helyünk. Sok debreceni diák mindennap eljön ide, mert itt akármennyi időt el lehet tölteni a magasban haladó sínbiciklin, a tükrök közt, a Van Der Graaf generátor szikráit pattogtatva, reflexeket mérve játékosan, vagy előadásokon, foglalkozásokon való részvétellel. Az agórások a helyi gasztrovilággal és a néprajzosokkal is termékeny kapcsolatot ápolnak. Különleges ételfőző-sütő eszközöket mutatnak be, miközben a néprajzosok a hagyományos készítési módokról tartanak előadást, a büfében pedig a sajátos eljárásokkal készült ételeket meg is lehet kóstolni.

Pusztaolimpia és Olga, a keselyű

A tanulmányút második napja a Hortobágyon folytatódik. Ez lesz az a nap, amikor az őstulokkal nem csak szalámi formájában találkozhatunk. De előtte még a hortobágyi Nagycsárda szakácsával bográcsba tesszük főni a slambucot vagy öhönt, ezt a szétfőzött, körbesütött krumplis tésztát, amelyet a hagyomány szerint harmincháromszor kell megfordítani.

Aztán lovas kocsikra ülünk, és nekivágunk a pusztának. Találkozunk fekete rackákkal, mangalicával, szürkemarhákkal, egy hatalmas ökörcsordával és járomba fogott ökrökkel, meg bivalyokkal is. Aztán nézünk egy klasszikus Koch-ötöst meg még néhány pusztai lovas kunsztot. Aztán rajtunk a sor. Meg kell küzdenünk az ebédért a pusztai olimpián olyan versenyszámokban, mint az ostorpattogtatás, a lasszódobás vagy a patkódobás. A slambucunk pompás lett, igazi varázslat, eteti magát. Cifraszűrbe bújunk, fényképezkedünk, így búcsúzunk a csikósok, gulyások világától.

Indulunk szafarizni egy régi pesti városnéző busszal, és Krisztinával, a vadaspark igazgatójával, aki kölni diákként került a Hortobágyra, mielőtt itt ragadt. A madarakat nézzük meg legelőször, egy villanypásztorral elkerített mocsaras részen még a pelikán is jól érzi magát. Sok madárcsalád magától jön ide költeni, mert érzi, hogy itt biztonságban van. Mint ezek a vadkacsák itt. A gólyák sérültek. Sok madár kerül így ide, betegen, sérülten. Persze nem az a cél, hogy beteg madarakat lássanak a gyerekek, de tény, hogy amikor ezekkel a szárnyasokkal találkoznak, intenzíven átélik, hogy miért kell vigyázni a természetre, az állatokra.

Vadlovak húzódnak be a meleg elől egy fa árnyékába. Valaha Európában is éltek vadlovak, Mongóliában most is vannak. Sokkal agresszívebbek, mint a mi házi lovaink, és egy teljesen más faj: két kromoszómával többjük van a vadlovaknak. Nem messze tőlük két őstulok álldogál a patak partján, a borjú Spanyolországból való. Sétálunk tovább. Látunk vidrát, aranysakált, vadmacskát, egy idős rétisas-párt. Nagyon szelídek.

Nem minden iskolában tudják megfizetni a szülők a hortobágyi osztálykirándulást, de ha kérik, Krisztináék elmennek hozzájuk, visznek néhány állatot megmutatni. A réti sasokat is szokták vinni. Olga, a keselyű a ketrec szélén hűsöl. Kicsi korában kézből etették. Szereti az embereket. A társai nem érdeklik. Olyannyira nem fél az emberektől, hogy egyszer, amikor még Budapesten élt, rászállt egy babakocsira az állatparkban. Utána cserélték el egy félős keselyűért.
A szafari végén vár egy meglepetés: egy kicsi, négy-öthetes bújós vidra. Nagyon picike volt, amikor megtalálták egy patakban, nem tudott még úszni. Krisztina kézből neveli. Többen is megdajkáljuk a kicsi vidrafiút, mint egy kisgyereket, s még mindig marad egy kis idő a Hortobágyon. Így eszünk egy fagyit a vásáros bódéknál. Az egyik gombóc tokaji boros-mandulás, nagyon finom. Vörösesen tűz a nap, és ereje van, amikor elbúcsúzunk a pusztától, a Kilenclyukú hídtól meg a kicsi vidrától. Úgyis jövünk még, és addigra kinyit a Hortobágyi Csillagda is.

Varga Klára